2.fejezet

Madison Parker szemszöge
Dani-t szinte már a testvéremnek mondhatom. Annyi mindenben segített, és én is neki. Régóta ismerem, és mindig szoros kapcsolat volt köztünk. Tudom a történetét, tudok róla mindent, és így szeretem. Az egész lány olyan, mint egy két lábon járó boldogság. Ő mindenen nevet, meglátja abban a szépséget, aki nem hisz magában. Teli van vidámsággal. Nekem is ő adott erőt.

Tíz éves lehettem, amikor anyukám elhagyott. Mivel anya nevelt fel, az apámról semmit nem tudtam. Soha nem láttam, és nem is tudtam róla semmit. Anya úgy ment el, hogy engem az utcán hagyott. Először nem fogtam fel mi is történik, azt hittem, csak pisilni álltunk meg. Utána láttam, hogy a kocsi elhajt. Futottam, amíg csak tudtam, kiabáltam, hátha megállnak. De nem álltak. Ott maradtam egyedül. Senkim nem volt.

Mit csinálhat egy tíz éves kislány Budapest környékén egyedül? Semmit. Nem tudtam mit csináljak. Anya pár ezer forintot hagyott nekem, és néhány ruhát. Bíztam benne, hogy vissza fog jönni, ezért leültem, és vártam őt. Órákig ott ültem, arra várva, hogy az anyám visszajön értem.

Már sötét volt, félálomban voltam, amikor egy autó megállt előttem. Kinyitottam a szemem, de felállni nem tudtam. Tüdőgyulladással mentem a kórházba, ahol egy héti bent tartottak. Aki aznap este a kocsiban volt, és behozott a kórházba, annyira megsajnált, és minden áron segíteni akart, hogy felvett gyámomnak.

Így éltünk öt-hat évig. Nem mondom, hogy boldogan, de volt egy kis jó abban az időben. Volt hol aludnom, kaptam ételt, és vigyáztak rám. Az anyámat már nem vártam, tudtam, hogy nem fog visszajönni értem. Gyűlölöm őt.

Dolgozni kezdtem, és amikor már volt annyi pénzem, hogy el tudom tartani magam, akár London-ban is, úgy döntöttem elmegyek. Miért pont London? A rendőrök kutatást végeztek, és úgy tűnt, az apám London-ban élt. Ezért oda kell mennem, hogy megismerjem, még ha nem is ő nevelt fel. Tudom kell, hogy ki ő. Nem akarom, hogy fogadjon magához, csak meg akarom ismerni. És beszélgetni vele.

Az úgymond családom, támogatta az ötletet. Beleegyeztek, hogy kirepülök London-ba, és felkeresem az apám. Mindenben segítettek, még szállást is tudtak intézni, az egyik ismerősüknél.

Így kerültem oda, ahol most vagyok. Az apámat ugyan nem találtam meg, de megismerkedtem Dani-val. Egyből megtaláltuk a közös hangot, és innen már minden alakult magától. Ő segített abban, hogy megtaláljam azt a munkát, amit most is csinálok. Ruhatervező. Az ismerettségi körében elég sok ember szerepelt, és így mutatott be a főnökömnek is. Majd később így ismertem meg a fiúkat.

A klippükhöz kellett megterveznem a ruhákat, és mivel szükséges volt lemérnem a méreteket, találkoznom kellett velük. Nagyon kedvesek voltak, gyorsan összebarátkoztunk.

És visszaértünk a jelenbe. Elég zűrzavaros a múltam, ezért sem nagyon mesélem senkinek. Dani és Harry tudja egyedül, a fiúknak nem mondtam el ilyen részletesen. Harry amiben tudott segített, nagyon sokat köszönhetek neki is. Támogatott, ott volt velem, ha szükség volt rá.

-Remélem nem bánom mag.-sóhajtotta, amikor a fiúkhoz tartottunk a stúdióba.

-Nem fogod. Segítünk mindenben.

-Félek, hogy bajotok esik.

-Dani, ilyenre nem is gondolj. Senkinek nem fog semmi baja esni, hidd el.-mondtam magabiztosan. Láttam rajta, hogy egy kicsit megnyugodott. A fiúk is, és én is mindent meg fogunk tenni, hogy az a szemét Dani közelébe sem menjen. A turné amúgy is pár nap múlva indul. Még nem szóltunk Dani-nak, mert az sem volt biztos, hogy én megyek, de mint a fiúk stylist-ja, muszáj mennem. Félre értés ne essen, imádok velük lenni, és szeretek utazni is. Rengeteg helyen voltunk együtt. Soha nem gondoltam volna, hogy egy utcalányból, egyszer híres stylist leszek.

Időközben megérkeztünk a stúdió bejáratához. Mind a ketten kiszálltunk a kocsiból, és felmentünk a harmadik emeletre, ahol mindig próbálni szoktak. A lift ajtaja kinyílt előttünk, és már onnan lehetett hallani a fiúkat. Nem, nem énekeltek, hanem sikítoztak. Mi mást is csinálnának? Benyitottunk a szobába, és azonnal abbahagyták szegény Louis kínzását.

-Dani.-kapcsolt elsőnek Liam, majd megölelte húgát.-Minden rendben?

-Persze.-mosolygott, majd rám nézett. Ismertem ezt a nézését, és tudtam, hogy azt akarja, én mondjam el a fiúknak a jó hírt. Bólintottam, és odahívtam a többieket is hozzánk.

-Szóval, tudjátok, hogy már volt erről szó, hogy Dani költözzön oda hozzánk. Nekem ma sikerült rávennem.

-Komolyan? Ez nagyon jó.-ölelte meg újra bátyja.-Nem lesz semmi baj,

-Fiúk, nektek nem lesz gond?-kérdezte barátnőm kicsit félénken.

-Ne viccelj. Már korábban oda kellett volna költöznöd.-húzta magához Harry.

-Szuper. A másik dolgot Liam mondja el.-néztem a fiúra, aki egyből megértette, mire gondolok.

-A turnénk pár nap múlva indul, ezt gondolom tudod. Arra gondoltunk, hogy téged is magunkkal viszünk. Így mindig velünk leszel, és nem eshet bajod.-ismertette a tervet Liam. Dani meghatódva nézett végig rajtunk, és csak azt ismételgette, hogy köszönöm. Mindannyian megöleltük, majd bejött Paul, és megparancsolta, hogy menjünk el, mert dolgozniuk kell. Búcsút vettünk a fiúktól, és lementünk a kocsihoz, amivel jöttünk.

- És most hova? - szállt be Dani.

- Milyen kérdés ez? Megyünk hozzád, hogy összepakolj.

Dani általában mindig minden dolgot túlreagál. Ez most sem volt másképp. Egész úton azon aggodalmaskodott, hogy nagy baj lesz ebből az összeköltözésből. Hogy David mérges lesz. Hogy bántani fog minket.  Az út a házukig nem több öt percnél, de most úgy éreztem egy örökké valóság volt. 

- Na jó, ha ennyire ideges vagy, akkor ne gyere be, majd én lehozom a cuccaid, és beszélek a barátoddal. - mondtam, miután mind a ketten kiszálltunk a kocsiból.

- Az úgy nem jó, bántani fog attól félek. 

- Nem fog bántani. De most már menjünk be, mert szerintem követtek a fotósok.

Erőt vett magán, és a bejárathoz mentünk. Kinyitotta az ajtót, és halkan beosont. Én az ajtónál megálltam, mert nem akartam elhinni, hogy ennyire fél David-től. De úgy látszik mégis.

-David! - kiáltottam, amikor beléptem a helységbe. Dani mérgesen nézett rám, mire én vállat rántottam, és követtem barátnőmet az emeletre. 

- Látod, mondtam, hogy nem kell félni. Itthon sincs. - ültem le az ágyra, amíg Dani a ruháit pakolta egy bőröndbe.

- De bármikor hazajöhet. És hidd el, nem akarsz találkozni vele.

- Örökre nem félhetsz tőle.

- Nem tudod mire képes.

- Valakinek le kell állítania, mert senkivel nem bánhat így, mint veled évek óta. Ez nem normális. Ha nem is a rendőrségnek szólunk, akkor ki kell találnunk valamit. Ki tudja miket művel még más emberekkel? 

- Nagyon okos vagy Madison. - lépett be a szobába David. Dani ijedten kiejtette a kezéből a ruhákat, én pedig azonnal felálltam. - És mond csak, ki vagy te, hogy így beszélj rólam? Nem ismersz te engem, babám. Ami pedig a barátnőmet illeti, nem megy sehova. Itt marad vele, a fenekén, mert ő itt érzi jól magát.

- Még hogy jól érzi magát? - tettem csípőre a kezem, és nem foglalkoztam azzal, hogy egyre közelebb jön hozzám. - Amiket művelsz vele, az beteges. Nem vagy normális. Hogy tudsz megütni egy nőt? 

- Túl nagy a szád, babám. De szeretem, ha egy nő kiáll magáért. 

- Nagyon gyorsan fejezd be, mert nem lesz jó vége. A rendőrségen fogsz kikötni, és ott is maradsz életed végig.- vágtam hozzá, mire keze az arcomon csattant. 

- David, kérlek őt ne bántsd. - könyörgött Dani, de hiába.

- Idefigyelj. - mentem közel hozzá, annyira, hogy arcunkat csak pár centi választotta el. - Ha még egyszer megmerészelsz ütni, vagy bántani mered Dani-t, esküszöm a börtönbe kötsz ki. Ha zaklatni mersz minket, teszek róla, hogy a rácsok mögött végzed. Remélem megértettük egymást. És most pedig, a nagy szereled, velem jön, ha tetszik, ha nem. - megragadtam barátnőm kezét, és szélsebességgel húztam magam után. Tudtam, hogy nem fogja feladni, de egy kis időt legalább nyertünk.

Kirohantunk a házból, és gyorsan beültünk a kocsiba, majd indultunk is. Dani-ból kitört a sírás, és mindenért magát hibáztatta. Próbáltam megvigasztalni, már amennyire tudtam vezetés közben, de nem tudta abbahagyni. Írtam egy sms-t Liam-nek, hogy most jöttünk David-től, és nagy baj van. Azt írta vissza, hogy azonnal menjünk haza, ők is hamarosan indulnak. 

- Dani, megérkeztünk. - simítottam meg finoman a karját. - Ha továbbra is ennyire fogsz sírni, akkor beteg leszel.

Nem válaszolt semmit, csak kiszállt a kocsiból, és a házba ment. Én is követtem példáját, s mire beértem a házba, barátnőm már a kanapén sírdogált. Leültem mellé, és szorosan átöleltem. Tudtam, hogy ilyenkor erre van szüksége. Támogatásra. Nincs szükség szavakra. 

Percek múlva arra lettem figyelmes, hogy a sírása átment szuszogásba. Óvatosan lefektettem, tettem egy párnát a feje alá, s betakartam. Homlokára nyomtam el puszit, majd kimentem a konyhába, hogy egy teát készítsek neki. Biztos vagyok benne, hogy a sok sírástól be fog lázasodni. Volt már rá példa. Akkor is hasonló helyzetbe került szegény lány. Nem értem, hogy David miért bántja. Semmi okot nem adott rá Dani, mégis bántja. 

Tettem a vízforralóba egy bögrényi vizet, és amíg az fel nem forrt, levettem egy bögrét, s egy teafiltert. A forraló jelzett, ezért a vizet kiöntöttem a bögrébe, majd beízesítettem. Pont jókor lettem készen, ugyanis a fiúk toppantak be. Mutattam nekik, hogy halkan, mert Dani alszik.

- Mi történt? - kérdezte Liam.

- Elmentünk a cuccaiért, és ott volt David is. Én meg beszéltem vele, mire felpofozott. Megfenyegettem, hogy ha nem hagyja békén Dani-t, vagy minket, akkor a börtönbe fogja végezni. Utána elrángattam Dani-t, és azóta sír. Csak pár perce aludt el. - magyaráztam, miközben a teát kavargattam. 

- Szerintem jól tetted. - nézett rám büszkén a szöszi. 

- Lehet nem kellett volna ennyire felbőszíteni. - kezdett aggodalmaskodni Payno.

- Liam, te is tudod, hogy ez az ember nem normális. Most talán pár napig békén hagy minket, de utána ide fog jönni, a húgodért. Hamarosan megyünk a turnéra, ami csak jó lesz, mert nem fogja tudni, hogy hol vagyunk. Mad-nek hála, most nyertünk egy kis időt, amíg kitaláljuk, hogy mi legyen.  - szállt be az érvelésbe Harry is. Odajött hozzám, átkarolt, és egy puszit adott arcomra. 

- Holnap el kell mennünk, különben idejön. - rázta a fejét továbbra is Liam.

- Nem. Senki nem megy sehova. Várunk. - tiltakozott barátom. 

- Megvárjuk, amíg az a szemét eljön hozzánk? Kösz nem. 

- Nem fog jönni. Még várunk, legalább két napot. Utána indulhatunk. 

- Jó. De ha valami baja esik a húgomnak, akkor nem tudom mit csinálok. - túrt idegesen barna hajába.

Nem fog baja esni, mert mi itt vagyunk vele. Megvédjük, mert olyan nekünk, mintha a testvérünk lenne. Megértem Liam-et, hogy félti, de a meneküléssel nem oldunk meg semmit. Felnőtt emberek vagyunk, meg tudjuk oldani a problémákat. Még ha ez nem is kis probléma. De együtt megoldjuk. Mint minden akadályt, ami az utunkba került az évek során. 

Sziasztok! Meghoztuk az új részt, reméljük tetszeni fog. :) Kommentek továbbra sem érkeznek, ami elszomorít mind a kettőnket. Tudom, hogy még csak két fejezet van fent, de véleményt szerintem lehet róla írni. Bármit írhattok! Ha tetszett, akkor azt, ha nem tetszett, akkor azt. Elfogadunk negatív komikat is, bátran írjatok. :)

Jó olvasást, és további szép napot! :) 

Puszi: Aria D.